VIDÁM ÉLETEM
"Úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna ..."

TAJÉCS ISTVÁN PARTIZÁNTÖRTÉNETEI


Pista nema nista… avagy mit mondjunk, ha egy partizánnal találkozunk

Érettségi után beálltam a vasúthoz, elvégeztem a szükséges tanfolyamokat és forgalmi szolgálattevőként dolgoztam.
Raktak ide - oda:  Sárosd – Szabadegyháza/Szolgaegyháza/- Kolozsvár - Mezőtelki – Nagyvárad
Szond – Gombos - Zombor
1939-1944 . 44 –ben aztán Nagykanizsára kerültem, de ezek még a délvidéken történtek.

Partizán támadás  a kukoricásból.
Egyik este engedélyt kértem Szabadka felöl egy személyvonatnak. Elrendeltem a kijáratot, erre éktelen csengetés, fogom a telefont, a következő kétségbeesett hangot hallom:

- Megtámadták az őrházat, értesítsék a csendőrséget

azzal fel sem helyezte  a telefonkagylót, már durr, durr, de lehetett hallani távolabbi lövéseket is.
Persze hisztéria, rohanás,

- Főnök úr, azonnal értesítse a csendőrséget, katonaságot, partizántámadás, a vonat nem indulhat egyik irányba sem!

A telefonban hallani a lövéseket, majd csitulnak és megegyeznek a felek, hogy nem lő egyik se.
Furcsa volt, hogy mindegyik magyarul beszélt.
Az történt ugyanis, hogy két csendőr járőrözött, de nem a vágányok mellett mentek az őrház felé, hanem a kukoricásban.
Az őr meg látta, hogy mozog a kukoricás, beszédet is hallott, de elég messze voltak, nem tudta kivenni, hogy magyarul, vagy partizánul beszélnek –e hát biztos, ami biztos odasózott.
A két csendőr azonnal hasra vágódott és visszalőtt.
Ekkor ordibált bele a telefonba az őr.
Szerencsére az egyik csendőrnek volt annyi esze, hogy csendben megkerülte az őrházat és bekiabált

- Itt a csendőrjárőr, ott ki?

Erre az őr, még mindig a hason fekve és reszkető hangot válaszolt, hogy de jó, jöjjön gyorsan, mert a kukoricásból megtámadták a partizánok.
Tisztázódott a helyzet, leállítottuk a csendőrséget, katonaságot, a vonatok mindkét irányba elindultak, délutánra rendeződött a helyzet
ez ilyen fura eset volt, de azért volt okunk félni

Fliegeralarm és lottyadás
Nem messze a németek egy nagy földalatti földfelszíni repülőteret kezdtek építeni, úgyhogy volt részünk bombázásban is, de Zombornak az volt a nagy szerencséje, hogy a bombák elfogytak mire a gépek fölé értek, így megúszta a szőnyegbombázást.
A főnöki irodában állandóan szólt a rádió, még akkor sem szabadott kikapcsolni, amikor adásszünet volt. Amikor légiriadó volt, akkor bekapcsolt a rádió és már mondta is:
Légiriadó Baja Bácska Fliegeralarm  stb., akkor nekünk meg kellett nyomni a sziréna gombját, ugyanis az állomás tetején is volt sziréna, ha zajonganak a mozdonyok, csattannak az ütközők tolatás közben, akkor is lehessen hallani a riadót. Két gomb volt, az egyik a riadó, a másik a lefújó gomb. Kitaláltam, ha a lefi gombot nyomkodom, nagyobb zajt tudok vele előidézni.
Slafka néni, az állomás takarítónője már ismerte ezt a szokásomat
Slafka néni korán megjött takarítani, belépett az irodába
- Jó reggelt, tudtam, hogy maga van szolgálatban, megismertem a sziréna hangjáról
- Na és nagyon megijedt Slafka néni ?
- Én nem, hanem az öregem, pont fent volt a púpon, be is dugta, de amikor megszólalt a sziréna, lotty, már le is apadt.
Persze korán reggel kell egy kis vidám kacagás. Persze hogy ismertük az öreg Slafkát, tudtuk, hogy a fele sem igaz, de jól esett a nevetés.
Nemcsak a bombázás, hanem a robbantások is sok gondot okoztak, amikor már a liberátorok nemcsak bombáztak, hanem a partizánoknak dobálták le a fegyvert, muníciót, élelmet, azok meg fel is használták.

Vasutasfurfang kontra partizánfurfang
Amikor már TNT is érkezett, azt szépen bedolgozták a sínek alá. Amikor a mozdony odaért .. levegő
Erre aztán úgy állítottuk össze a szerelvényeket, hogy a mozdony elé három teherkocsit, legtöbbször nyitott kocsit tettünk, hogy legalább a mozdony meneküljön meg.
Nost jön a röhej, vagyis az ész a partizánok részéről. Ja, ha ti a mozdony elé kocsikat raktok, akkor mi hosszabb gyújtózsinórt használunk.
Így lett.
Küldök egy tehervonatot Újvidék felé, persze három nyitott kocsi elöl.
Gondoltam, a teher majd félreáll a következő állomáson, addig is bombabiztos lesz a pálya, küldhetem a személyvonatot.
Mikor már ideje volt és nem szóltak, kérdezem a vonalat, merre van a teher, mert már rövidesen indulni kellene a személyvonatnak.
Azt mondja, a másik oldalon a kollega, ezt jól mondod, indulni kellene, mert, ahogy kinézek három üres nyitott kocsi ballag itt előttem, de a vonat nincs sehol. Az történt, hogy partizánok hosszabb zsinórt használtak, tehát nem az első teherkocsi alatt, hanem a  mozdony alatt robbant. A detonáció ereje szétkapcsolta a mozdonyról a három üres nyitott vagont, amik aztán szépen beballagtak a következő állomásra a robbanás erejétől hajtva.

Áruló babfőzelék
Egyszer meg azt történt, hogy éjszaka elment az utolsó vonat, a hosszú oldal pályaőre is beért. Ki itt bóbiskolt, ki ott.
Hajnalban nézem az órát, már fél négy, kellene jönni a vonatnak, amelyiknek Gomboson csatlakozása lett volna a fővonalihoz. Leugrom az asztalról /a forgalmi asztala arra is jó, hogy bóbiskoljon rajt az ember egy kicsit/ ugrok  telefonhoz, alig tudom tekerni, leföldelt.  Induktoros telefon volt. Tekeréssel kellett áramot varázsolni bele. A biztonság kedvéért  kiküldöm a rövid oldali pályaőrt hallgatózzon, közeledik e a vonat.
Jön vissza a vonalbejáró őrrel, hogy ne várjak vonatot, mert kb. egy kilométer hosszan a nyílt vonalon elfűrészelték a telefonpóznákat, és a vezetékes felével a vágányra fektették.
Aha, gondoltam azért földelt le a telefon. Éjszaka ide vagy oda, felébresztettem a postát.  
Álmos volt, alig tudta kinyögni, mit akarok ilyen éjjel?
Csak annyit mondtam: kérem a csendőrséget
Na erre aztán felébredt
Igen, kapcsolom!
Szóltam Gombosnak is, hogy nyugodtan indítsák el a gyorsot, mert nem lesz csatlakozás.
Szóltam a távírda felvigyázó Mihálynak, kérje el a hidászoktól a sínautókat és jöjjön, mert lesz munkája bőven.
Szóltam a málházónak is, hogy szóljon a főnök úrnak, de vigyázzon, ne álljon szorosan az ajtó elé, mert kaphat esetleg egyet, amilyen mérges lesz az ébresztés miatt.
A legérdekesebb az volt, amikor a csendőrök kimentek, megnézni mi is történt, ki fűrészelte el az oszlopokat. Talán száz méterre volt egy tanya. Bemennek, kérdezik mit hallottak?
Mi, semmit.
Azon a síkságon, ahol száz méterre elhallatszik egy hangosabb fing is /ezt a csendőr mondta, nem én/ nem hallottak semmit?
Mi, semmit. – ártatlan képpel tagadtak kitartóan
Hitetlenkedve, de mennek el a csendőrök.
Elmennek egy farakás mellett
Azt mondja az egyik csendőr, hogy neki pisálni kell.
El is vonult hátrább, a farakás mellé.
Ahogy végzi a dolgát, babfőzelék szagot érez.
Hívja a társát.
Mi van, nem tudod egyedül?
Szaglásznak.
Ahogy jönnek, mennek, egyikük felrúg egy ládát.
Hát ott volt a lejárata a bunkernek, ahol a babfőzelék rotyogott, fődögélt
Mellette meg egy csapat … póznafűrészelő, partizán.
Ki tudja, hogy volt ezután, ki ette meg a jó kis babfőzeléket, mert ezt a részt már nem mesélték el a csendőrök.
Talán jobb is, hogy nem tudtuk a folytatást.
Én meg már gyakoroltam abbéli tudásomat, amit Szondon tanultam a Darinkától, meg a többi szerb lánytól. Ha jön a partizán már messziről köszöntöm, hogy:
Zdravo partizan, ja Stevo magyarki Pista, Pista nema nista, samo jedno jaje, i tu macke daje.
na erre aztán nincs olyan komoly partizán, aki ne nevette volna el magát ugyanis annyit jelent:
Én vagyok Stevo, magyarul Pista, Pistának semmije sincs, csak egy tojása van, az is a macskáé.

Ennyi, néhány morzsa, mutatóban egy forgalmi szolgálattevő délvidéki háborús élményeiből.
Takács István 90 éves feljegyzései