6.

DÉLVIDÉK, LÁNYOK, MELLÉKESEN HÁBORÚ
Erdélyből hazarendeltek, mert az egyik forgalmista Szolgaegyházán meghalt. Haza kellett jönnöm. Tehát Szolgaegyházán szolgáltam majdnem fél évig. Egyszer hívja az üzletvezetőségi vonalon állomásunkat Pécs. Bejelentkeztem. Olvasom: küldje egyik szolgálattevőjét Szond állomásra. Nézem a vasúti térképet, hol is lehet Szond. Sejtettem, hogy én leszek az, ugyanis a másik kettő más nős volt. A harmadik meg még csak akkor lépett be a szolgálatba, pont levizsgázott.
Mondtam édesanyámnak, hogy a nagy kosárbőröndöt rakja meg fehérneművel, mert most meg Erdély helyett Bácskába megyek.
El is indultam, Zomborban leszállok, hát egy tisztiiskolás társammal találkoztam. Kérdem tőle, Szondra melyikre szálljak? Mondja egyik pont most ment el, de a másik Apatinon keresztül is odavisz. Meg is érkeztem. Letettem a bőröndöt a vonat mellé. Jön a forgalmista.
- Szevasz! – akkor még nem volt divat a szia köszönés – te leszel az új forgalmista?
- Igen, én Takács Pista vagyok
- Én meg Ajtai Jóska. Honnan jöttél?
- Szolgaegyházáról, Sárosdon kezdtem, különben meg Kaposváron gyerekeskedtem
- Jé, a főnökünk is kaposvári, meg találkozol még dunántúli sráccal, mert a Noé Jancsi meg fonyódi.
Nekem már elég volt ennyi, hogy megállapítsam, jó helyre kerültem. Jelentkeztem az állomásfőnöknél és rögtön rákezdtem a szövegelésre.
- Főnök úrnak az arca ismerős, mert ahol érettségiztem a folyosón az öreg diákok érettségi tablója ..
Rögtön kis is javított:
- Na azért nem kell öregnek lenni, hogy ott legyen a tablóm. Öcsém tablója is ott van
- Igen – feleltem – csak amikor elsős lettem a kedves öccse júniusban leérettségizett.
Még nem végeztünk, de megszólalt a postai telefon. Én udvariasan meghajoltam, de ő intett, hogy maradjunk. Néhány udvarias szó hangzott el és már újságolta is, hogy érkezett egy új fiú, át is adom neki a kagylót. Udvariasan, de azért már kissé barátkozó hangon bemutatkoztam, hogy Takács Pista vagyok. Én meg a postáskisasszony a Marica. Így kezdődött a lányokkal való ismerkedés.

RÉZI NÉNI ÉS AZ ELMARADT BEAVATÁS
Hogy folytatódott? A Rézi nénivel. Na, nem kell rosszra gondolni, mert csak én voltam meglepődve, amikor a Noé Jóska invitálta a forgalmi irodát, hogy menjünk a Rézihez. Na, gondoltam még alig érkeztem meg és máris nőhöz hívnak. Arra számítottam, hogy ha komolyra fordul a dolog, legfeljebb sírva fakadok, de én olyant nem csinálok, (ugyanis még akkor nem voltam felavatva olyanra). Már rég el kellett volna mesélnem, de majd rátérek, hogyan nem sikerült a felavatásom legénnyé. Szóval a Noé féle felszólításra elindult a forgalmi iroda népe a Rézinénihez. A főnök ablak előtt mentünk el, kiszólt Béla bácsi dörgő hangon.
- Hova mentek?
- A Rézihez- mondja Noé
Hu de megijedtem, még csak pár órája, hogy megérkeztem s máris kapom a dorgálást, de nem kaptam, hanem más hangon hallottuk a folytatást.
- Várjatok, én is megyek
Erre aztán megnyugodtam. Ha a főnök is ott lesz a Rézinél, már nagy baj nem lehet. Pláne megnyugodtam, mikor messziről elolvastam a táblát: Rézi néni kocsmája. Nem lesz itt holmi női felavatás, csak egy kis iszogatás annak örömére, hogy megérkeztem. A második meglepetés, akkor ért, amikor az öreg Rézi megkérdezte mit iszunk? Máté rakiját! Hú már a számban éreztem azt az erős, büdös pálinka szagot. Az anyaországban azt a pálinkát hívták rakijának, ami még nem lett letisztázva, a rézeleje más néven. De csalódtam, mint ahogy már többször is, a rakija pálinkát jelent nagyon kellemes italú pálinka volt. Gondoltam mindig tanul az ember.
Annak idején történt. Említettem a női felavatást. Ez akkor van, amikor a gyereket legénnyé avatják. Annak idején történt, amikor a tornafelszerelés állt egy dorco gumitalpú cipőből, egy klottgatyából és egy fehér ujjatlan mezből. A klottról azt kell tudni, hogy atlaszkötéssel készült egyik oldalán fényes pamut vagy műselyem szövet, még az is hozzátartozik, hogy derékban gumi van, le ne essen. Igen ám, de ha valaki megrántja a shorthoz hasonló rövid nadrág szárát, az egész ruhaköltemény elindul lefelé egész a bokáig. Ott áll szegény ürge olyan öltözetben, hogy a lábán a dorco cipő, bokáját takarja a klott gatya, amely ruhadarab felett semmi. Lehet mondani, hogy a fejétől a bokájáig anyaszült meztelen. Na az ilyen alkalmat használta ki az egyik, mindig vidám fiatal asszony. Azért mondom, hogy a feje tetejétől, mert az ujjatlan fehér trikót csak tornaórán viseltük, a grundon csak az alsó volt rajtunk. Elég az hozzá, hogy hazaértem a focizásból, a konyhában csak a kis asszonyka varrogatott a heverőn ülve. Amikor közelébe értem, megrántotta a klott szárát, ami aztán egy pillanat alatt a bokámon kötött ki. Már ettől is zavarba jöttem, de ezzel még nem elégedett meg, mert elkapta azt a bizonyost, ami velem együtt annyira megijedt, hogy később én magam is alig találtam meg. Így aztán a szex beavatásom elmaradt. Mintha mi sem történt volna éltünk egy udvarban továbbra is, Én szégyelltem magam, ő meg már nyugodtan hagyta a klottgatyámat. Így történt, azaz nem történt meg. Nagyon félek neveket említeni, mert hátha olvassa az unokája, nem szeretném, hogy azt mondaná, ejnye nagyi, ezt nem gondoltam volna róla. Később gondolkodtam, ha a kis asszonyka nem ilyen durván kezdi mi lett volna? Akkor velem is? Lajossal, a férjével is? Akkora udvarban, mint a miénk, annyi nő között, hogyan tudtunk volna elbújni, hogy ne sejtsenek semmit? Így aztán arra a megállapításra jutottam, hogy így a legjobb, majdcsak beletanulok egyszer.

DARINKA
Persze jártunk a lányok után, miért is ne.  A mozi a szórakozás egyik fő helye, mindig lehetett számítani rá, hogy lesz ott lány, akit haza lehet kísérni. Volt is, például a Darinka, aki meg azt gondolta, hogy a triumvirátus, Altai Jóska, Szőke Sanyi és jómagam közül egyik csak ott lesz a moziban. Szerencséje lett, mert én ott voltam a moziban. Hazáig kísértem a Darinkát, ő egy csetnyiknek volt a lánya. Édesanyjával lakott itt, édesapját, mivel csetnik volt, bebörtönözték. Nem búsult Darinka, nagyon helyes lány volt, jó táncos. Magyarul is tudott, mint a faluban három nyelven szinte mindenki. Szerb volt az anyanyelve, de svábul is tudott. A hanglejtésén meg lehetett érezni, hogy nem magyar. Tehát elkísértem hazáig, de csak hazáig, igaz hogy hazáig csókolóztunk, a tapizás is ment, de csak derékig. Mert Darinka mindig a mamit idézte:
-  Nincs csürü, mami nem engedi, van csürü mami engedi. - még azt is mondta:
 - Picsust szeretem, Joskát, Sanyit nem szeretem
Mi hárman együtt laktunk abban a bizonyos házban. Hazaérve már otthon voltak a társaim, kollegáim, mindannyian a vasútnál dolgoztunk. Boldogan meséltem, hogy engem szeret a Darinka, nem titeket. Jókat nevettünk, mert mindhárman ismertük a mesét – nincs csürü mama nem engedi, van csürü mama engedi…- mindig annak mondta, hogy őt szereti, a másik kettőt nem, akivel volt.
Tél után jött a tavasz. Szolgálat, mozi, kíséret, aki akadt, merthogy mindig akadt, az volt jó. Meg hogy minden lánnyal lehetett csókolózni. De a menyasszony az más.

INCI, A SZŰZ
Annyira voltunk az Incivel, hogy együtt is aludtunk, igenám, de ha a szállásadó asszonyomnak hinni lehet ő azt mondta az én ágyamat meg se kell igazítani csak az ágytakaróval letakarni ugyanis olyan nyugodtan alszom, hogy még a lepedőm se gyűrődött meg, amikor kibújok a dunyha alól.
Így jártam Incikémmel is, egy kis piszipuszi, az is félálomban, aztán már zuhantam is a mély álomba. Igenám, de milyen a falu, nem is lenne falu, ha nem tudnák meg. Incinek is volt nagymamája a szomszédban is, a szembeszomszédban is, így aztán az elit társaság is megtudta, sőt szentül hitték, hogy együtt élünk, csak a Sárika a főnököm felesége állította, hogy nem igaz. Na fogadtak is rám. A jó öreg Kocsoba doki vállalta, ha alkalom adódik tisztázza a dolgot. Rövidesen adódott is rá alkalom, mert Incike öcsikéje beteg lett, megdagadtak a mandulái. A doktor bácsi megvizsgálta, felírta a gyógyszereket és rátért a lényegre.
 - Ha már itt van Incike, megvizsgálom a petefészkét
 - Nincs semmi baj a petefészkemmel
 - Jobb az óvatosság - figyelmeztette az öreg Kocsoba
 - Jól van, úgyse látsz semmit, - nekikészült a doki mondván itt az alkalom, hogy döntőbíró legyek. Gumikesztyű, aztán neki, de a kapunál nem tudott továbbmenni.
Ejha!  újból próbálkozott.
- Hát ez hogy lehet?
- Úgy doktor úr hogy még szűz vagyok - felelte most már idegesen Inci - megmondtam hogy nincs semmi baj a petefészkemmel.
Ahogy elmesélte az esetet Inci visszagondoltam az elit társaság egyik másik tagjára, mert éles szemeim mintha láttak volna rajtuk valami változást a vizsgálat előtt és után. Egyszer aztán újból összejött a társaság, akik fogadtak ránk, alig várták Kocsoba vizsgálati eredményét, de csalódtak, amikor kijelentette, hogy az érintett hölgy még érintetlen. Így aztán újból láttam a szemekben azt a vidám nézést, amit láttam először amikor megismerkedtünk.

MASZKABÁL
A patikavezető hölgy, aki nem volt fiatal, de nem volt öreglány, meghívott egy szilveszteri buliba, amit ez a bizonyos elit társaság tartott. Meg akarta viccelni őket felöltöztetett saját ruhájába. Ne nevessetek nagyot, mert én se mertem nevetni, amikor a saját főnököm is azt mondta, csókolom a kezét! Ezért mindenki elfogadott. Elmeséltem női hangon, hogy Zomborban élek, és most a kolleganő meghívására jöttem le ide. Addig ment is a beszélgetés, poharazgatás, amíg egyszer felkiáltott a stukatur tulajdonosának lánya, aki az édesanyjával volt jelen.
- Már tudom ki a kisasszony, mert ez a karóra a takácspistáé.
Lebuktunk mondom Julikának a patikavezető nőnek. Viszont engem dicsér az, hogy valaki a karórámról is megismer, annak nem vagyok közömbös.

MAGYARÁZKODÁS
Még azt el kell mondanom, hogy Incivel az az egy együttalvás úgy történt, hogy amikor az illendőség úgy diktálta, hogy el kell búcsúzni a lányos háztól, olyan nagy eső esett, hogy csak úgy folyt, faluhelyen akkor még nem volt se utcai, se házbéli világítás, tök sötét lett.
Így maradtam ott éjszakára, hajnalban meg akármilyen korán indul el az ember, mindig akad, aki a vonathoz siet, és mikor érjen Incikéék elé, ha nem akkor, amikor a pacák pont kilép a kapun. Persze Incike se tartotta a száját mondván, hogy csak neked mondom el Erzsi, meg csak neked mondom el Panni, úgyhogy amikor egyszer Darinkát kísértem el mozi után, már kész tény elé állított.
- Incinek van csürü? mert akkor nem jöhetsz velem.
Megnyugtattam, nincs csürü, mert csak a felhőszakadás az oka mindennek. Így aztán a falu másik fele már tudta, hogy itt nincs holmiféle együttélésről szó. 

MÉG EGY LÁNY
Szolgálat, mozi, kíséret, aki akadt, merthogy mindig akadt, az volt jó. Meg hogy minden lánnyal lehetett csókolózni. De a menyasszony az más. Vagy csak én gondoltam így. Leszállt a vonatról a Böske. A vőlegényénél volt. A vonat 23 órakor érkezett, ő szállt le egyedül. Csak úgy tréfásan megjegyeztem, hogy ha megvársz, elkísérlek. Én aztán elmentem a vonat elejére indítani. El is ment a vonat. megyek vissza, hát a Böske ott vár az állomás előtt. Komolyan vette, hogy elkísérem. Pedig hát tudta, hogy többet vagyok az Incivel, mint a többi lánnyal. Mit tehettem? Pár percet még vártam, míg Gombos visszajelenti a vonatot, és elindultunk. Csak közömbös témákról beszélgettünk. Közben elmentünk Inciék ablaka alatt is. Én elnevettem magam. Kérdezte, mit nevetek? Ha az Inci kinézne az ablakon, téged megtépne. Azt mondja Böske, a menyasszony. Miért tépne meg, az Inci nem olyan. Hogy mit értett ez alatt, majd kiderül. Rövidesen hazaértünk. Invitált, hogy menjek be. Én a vonatokra hárítottam a kifogást. El akartam köszönni illendően, ahogy egy mennyasszonytól kell. Igen, de elkapott olyan szorosan, hogy alig kaptam levegőt. Vagy egy percig csókolóztunk, helyesebben ő, mert én próbáltam kibontakozni az ölelésből. Újból a vonatot említettem. Jó, hogy tényleg a vonatra hivatkoztam, mert még ma is ott csókolóznánk. Egész az állomásig azon töprengem, hogy miért mondta, hogy az Inci nem olyan? Talán tudomásul vette volna, ha holnap elmesélem neki, hogy képzeld az éjjel bementem Böskéhez, mert hazakísértem, és behívott…

INCI LEBUKIK
Aztán később az történt, hogy már Gomboson szolgáltam, onnan jártam át Szondra kerékpárral. Úgy volt, hogy átkerekezek és elmegyünk fürdeni. Kicsit elkéstem, kérdem Inci anyukáját. Természetesnek vette, hogy elkéstem, és azt, hogy Inci nem várt meg és elment egyedül. Azért a természetes dolognak is a végére kell járni. Elkerekeztem a kis tóig. A kukoricás széléről már oda lehetett látni. Hát látom Incikét, amint egy sráccal nagyban locsolják egymást. De nemcsak locsolták egymást, hanem olyan mozdulatok is voltak, amelyek nem fértek bele a kettőnk viszonyába. Már oda akartam menni, de látom készülődnek haza. Gondoltam, majd megijesztem őket. Az első kanyarnál megvártam őket, vagyis csak várakoztam, mert nem jöttek. Persze, nem, hiszen amikor odamentem a sarokhoz látom, hogy nagyban csókolóznak. Oda szóltam
- Szevasztok én sietek - és már pattantam is a bádogcsacsira (a kerékpáromat hívtam bádogcsacsinak)
A gyors szakításhoz közrejátszott az is, hogy át kellett mennem Gombos melletti állomásra helyettesíteni. Így aztán ha akart is a csacsi átmenni Szondra, nem lehetett. Inci egyszer jött át, amikor Gomboson szolgáltam
Jegyet kért Szondra a pénztárablakon keresztül. Mivel ismerős volt a hang, kinéztem a kisablakon.
- Szervusz, szervusz
Amikor a vonatot indítottam a legalsó lépcsőn állt.
- Pityú, pityú, pityú  - szólongatott, de egyre halkabban hallottam, mert a vonat elindult. Talán abban reménykedett, hogy utolsó pillanatban azt mondom, szállj le, borítsunk fátylat az egészre. Egyszer láttam az anyukáját Zomborban, nézett ki a vonatablakon, odaintettem neki, de még csak nem is bólintott.

FRANCIA LECKE
Most megint előre szaladtam, már Gombosról beszélek, mikor még Szondon sem vagyok.
Az a  szabály, hogy az újonnan érkezett a bőröndök letétele után, először bemutatkozik Rézi néninél, a másik, hogy albérletet keres.
Magyarázták nekem, ki hol lakik, el is indultam. Az állomástól pár háznyira volt az állatorvos háza, gondoltam hátha nála is lakhatom elég szép nagy ház volt. Pont kilépett a kapun, bemutatkoztam és elmondtam, hogy pár órája érkeztem és albérletet keresek. Közben megjelent az ablakban a felesége. Huhu! De csinos asszony volt, vele volt a kis csitri lánya.
A feleség franciául kérdezte
- Mit akar ez a kis…. valamit mondott rám franciául.
A doktor nem felelt az asszonyának, mintha meg se hallotta volna, közölte hogy nála is van üres szoba, de a kislányára való tekintettel ugye megérti, nem adhatja ki fiatal embernek. Természetes mondtam, megköszöntem, amikor kezet fogott velem a feleségétől is elköszöntem:
- arivoar  madmasell madam
Még nem engedtük el egymás kezét a dokival, éreztem a francia köszönéskor egy kicsit megrándult a keze, éreztem, hogy ellenségek lettünk, de csak vele. A kis csitri viszont, mint régi ismerőst üdvözölt, mindig, amikor elmentem előttük. Szegény kislány gondoltam – közben kiderült, hogy nem is olyan kislány, ahogy az ablakban láttam!
Abban az évben a Dunának olyan magas volt a vízállása, hogy még Szondon is feljött a talajvíz. A vágányok mellett volt egy kis fás, bokros liget, ami tele lett talajvízzel. Volt egy kis csónakunk is.
Egyszer aztán jött ám a kis állatorvos lány, hogy csónakoztassam meg. Mivel vonatmentes idő volt, eveztem vele egy két kört. A szigorú anya már várt bennünket. A kislány hamar felszaladt a vágányokhoz, én még a csónak kikötésével foglalkoztam, hallom ám azt a csattanós pofont, amit a szegény kislány kapott. Mire felnéztem már el is tűntek köszönés nélkül. Úgy megsajnáltam szegény kis helyes lányt. Rögtön édesanyám jutott eszembe, hogy ő bizony nem így intézte volna el, mert ez a kislány azért is szerelmes lesz belém. Így is lett.
Egyszer kapok egy kis cédulát, ami csak úgy véletlenül lepottyant az ablakból. Minden délután 4 – fél 5 – ig sétálok a kert végén a kukoricásban.
Mivel már megtanultam, hogy minden úgy van, ahogy van, nem csodálkoztam mit keres egy gyenge lány a kukorica közt. Nem is lenne fiatalember, aki ilyenre ne lenne kíváncsi. El is mentem a randira.
Nem lepődtem meg azon, hogy valóban a kukoricásban sétált, de a kukoricást ketté osztotta egy széles sétánynak nevezhető út. Azt is észrevettem, hogy a házból nem lehetett végig látni a sétányt, csak úgy a közepéig. A tornác előtt volt a virágos kert, majd a széles baromfiudvar, csak ezek után jött a kukoricás. Elég hosszú volt, mert ahogy benéztem úgy 40 méterre voltunk a háztól. Ő odajött a kerítéshez, akkor még nem volt divat, hogy méternél magasabb drótfonatból készüljenek el a kerítések, de főleg az nem, hogy föléjük két három sor tüskék drótot húzzanak. Át is ugorhattam volna, de az idill kedvéért úgy gondoltam, így volt a legcsodálatosabb.
Nem is üdvözöltük egymást, csak repült a karomba. Az első pillanatban éreztem azt az édes remegést, ami akkor hagyja el a kislányt, amikor jelezni akarja, hogy te drága, te vedd tudomásul, hogy te vagy az első, aki szájoncsókol. Egyönk se tudott volna megszólalni, mert egy hosszú csók volt az egész, már ki is röppent a karjaimból, nehogy keressék. Így ment néhányszor, amíg egyszer végre meg tudtunk szólalni. Ő mondta
 - Pista (ő nem Pityúzott, nem akarta Incit utánozni), reménytelen, de szerelmes vagyok beléd.
 - Köszönöm Editkém, bevallom nem reménytelenül, mert én is szerelmes vagyok – úgy gondoltam, mire ide kerültem sok kislány volt körülöttem, de ezt a kislányt igazán kell szeretni.
Sajnos nem minden édesanya tartja szentnek a kislány naplóját. Editkémét édesanyja elolvasta. Kapott is érte szobafogságot. Hiába fütyült a sárgarigót utánzó Pista, nem jött ki. Egyszer aztán már óvatosabb lettem, mert úgy helyezkedtem el, hogy én beláttam egész a házig, de engem nem láthatott senki. Látom, hogy Editkének anyukája jön felém, engem nem látott csak körülnézett, még a nyomomat is elmosta az eső és nyugodtan visszament a házba. Rögtön sejtettem, hogy valami történt. Egyszer hallom, hogy anyukája beteg. Gondoltam na, sárgarigó most mutasd meg, mit tudsz.
Repült is az én kis fülemülém, úgy összeölelkeztünk, szinte felkínálta magát, de ott volt a kerítés.  Most nem sietett, mert a jó öreg Kocsoba doki volt a szobában és Editkét kiküldték. Nyugodt is volt anyukája, mert sokáig nem találkoztunk, arra gondolt, hogy végre vége.
Vége is lett, mert áthelyeztek Gombosra, de azért néha, néha még átrándultam, de hiába.
Később hallottam, hogy Zomborból kiszálltak a csendőrök, és Szondról elvitték őket, még csak el sem tudtam búcsúzni. Mégis valami visszahúzott oda a kukoricás kerítéshez és valóban ott volt egy kis levélke, a könnyei közt írja, én voltam az első szerelme, meg az utolsó is. Nem vagyok kőszívű, soha nem is voltam, én is megkönnyeztem.
Most hogy halott, már nem írom meg azt a pár sort, amit még irt a cédulára. A doktor megmérgezte magát, a felesége meg a lánya irodában dolgozik, egyik se jött vissza.
Én meg felszólítottam Pityu magamat: figyelj, haver öreg korodig ez vár rád, el se kezdődik, s már vége lesz. Nem is próbálkoztam sokáig.
Belevetettem magam a vasúti tudományok elsajátításába, meg a horgászásba. Pedig újból akadt volna. Mindig akadt volna. Volt egy helyes kis asszonyka a helyes kis lányával. De az asszonyka hiába várt, mert édesanyám intelme kísért, idősebb nővel ne kezdj Pista!
Aztán egy lány, aki egy főhadnagy menyasszonya volt. A szülei Pestre utaztak, mi meg elhívtuk a Laciékkal egy kicsit táncolni a büfébe. Amikor mentünk hazafelé Laci a feleségébe karolt, mi meg egy darabig csak baktattunk egymás mellett, egyszer aztán belém karolt, de már akkor a cipőjével oldalba is pöccintett, én vissza, így mentünk hazáig, már őhozzákig. Én kezet csókoltam, ő kedvesen megcirógatta az arcomat, én mentem is a lépcsőig. Sötét volt a korlátba kapaszkodtam, vártam. Nem zárta kulcsra az ajtót, tehát várt rám. Még azt sem tudom igazán, hogy mi az a szex, s máris egy főhadnagynak a menyasszonyába csöppenjek bele. Szép lassan lefelé ballagtam, amikor hallom, hogy fordul a zárban a kulcs, tehát tényleg engem várt.
Persze abban az időben a Délvidéken nemcsak a szerelemről szólt minden
 
PISTA NEMA NISTA… AVAGY MIT MONDJUNK, HA EGY PARTIZÁNNAL TALÁLKOZUNK
Szondon tanultam a Darinkától, meg a többi szerb lánytól. Ha jön a partizán már messziről köszöntöm, hogy: Zdravo partizan, ja Stevo magyarki Pista, Pista nema nista, samo jedno jaje, i tu macke daje.
Na erre aztán nincs olyan komoly partizán, aki ne nevette volna el magát ugyanis annyit jelent: Én vagyok Stevo, magyarul Pista, Pistának semmije sincs, csak egy tojása van, az is a macskáé.

PARTIZÁN TÁMADÁS  A KUKORICÁSBÓL.
Egyik este engedélyt kértem Szabadka felöl egy személyvonatnak. Elrendeltem a kijáratot, erre éktelen csengetés, fogom a telefont, a következő kétségbeesett hangot hallom:
- Megtámadták az őrházat, értesítsék a csendőrséget
Azzal fel sem helyezte  a telefonkagylót, már durr, durr, de lehetett hallani távolabbi lövéseket is.
Persze hisztéria, rohanás.
- Főnök úr, azonnal értesítse a csendőrséget, katonaságot, partizántámadás, a vonat nem indulhat egyik irányba sem!
A telefonban hallani a lövéseket, majd csitulnak és megegyeznek a felek, hogy nem lő egyik se. Furcsa volt, hogy mindegyik magyarul beszélt.Az történt ugyanis, hogy két csendőr járőrözött, de nem a vágányok mellett mentek az őrház felé, hanem a kukoricásban. Az őr meg látta, hogy mozog a kukoricás, beszédet is hallott, de elég messze voltak, nem tudta kivenni, hogy magyarul, vagy partizánul beszélnek –e hát biztos, ami biztos odasózott. A két csendőr azonnal hasra vágódott és visszalőtt.
Ekkor ordibált bele a telefonba az őr. Szerencsére az egyik csendőrnek volt annyi esze, hogy csendben megkerülte az őrházat és bekiabált
- Itt a csendőrjárőr, ott ki?
Erre az őr, még mindig a hason fekve és reszkető hangot válaszolt, hogy de jó, jöjjön gyorsan, mert a kukoricásból megtámadták a partizánok.
Tisztázódott a helyzet, leállítottuk a csendőrséget, katonaságot, a vonatok mindkét irányba elindultak, délutánra rendeződött a helyzet
ez ilyen fura eset volt, de azért volt okunk félni.

FLIEGERALARM  ÉS  LOTTYADÁS
Nem messze a németek egy nagy földalatti földfelszíni repülőteret kezdtek építeni, úgyhogy volt részünk bombázásban is, de Zombornak az volt a nagy szerencséje, hogy a bombák elfogytak mire a gépek fölé értek, így megúszta a szőnyegbombázást.
A főnöki irodában állandóan szólt a rádió, még akkor sem szabadott kikapcsolni, amikor adásszünet volt, mert ha légiriadó volt, akkor bekapcsolt a rádió és már mondta is: Légiriadó! Baja! Bácska! Fliegeralarm  stb., akkor nekünk meg kellett nyomni a sziréna gombját, ugyanis az állomás tetején is volt sziréna, hogyha zajonganak a mozdonyok, csattannak az ütközők tolatás közben, akkor is lehessen hallani a riadót. Két gomb volt, az egyik a riadó, a másik a lefújó gomb. Kitaláltam, ha a lefi gombot nyomkodom, nagyobb zajt tudok vele előidézni.
Slafka néni, az állomás takarítónője már ismerte ezt a szokásomat.
Slafka néni korán megjött takarítani, belépett az irodába
- Jó reggelt, tudtam, hogy maga van szolgálatban, megismertem a sziréna hangjáról
 - Na és nagyon megijedt Slafka néni ?
 - Én nem, hanem az öregem, pont fent volt a púpon, be is dugta, de amikor megszólalt a sziréna, lotty, már le is apadt
Persze korán reggel kell egy kis vidám kacagás. Persze hogy ismertük az öreg Slafkát, tudtuk, hogy a fele sem igaz, de jól esett a nevetés.
Nemcsak a bombázás, hanem a robbantások is sok gondot okoztak, amikor már a liberátorok nemcsak bombáztak, hanem a partizánoknak dobálták le a fegyvert, muníciót, élelmet, azok meg fel is használták.

VASUTASFURFANG KONTRA PARTIZÁNFURFANG
A liberátorok mindenféle anyagot dobtak le a partizánoknak, azok meg fel is használták. Pl. Újvidékre küldtem egy hazatérő mozdonyt a kalauzkocsival és a hazatérő személyzettel. Nem sokkal indulás után szólnak vissza, hogy azonnal kérnek segélygépet, mert géppuskasorozatot kaptak, kilőtték a mozdonyt, a paklikocsi ajtajában ülő lábát lógató személyzetnek meg a lábát találták el, orvos is kellene, meg mentőszemélyzet.
Amikor már TNT is érkezett, azt szépen bedolgozták a sínek alá. Amikor a mozdony odaért, repült a levegőbe. Erre aztán úgy állítottuk össze a szerelvényeket, hogy a mozdony elé három teherkocsit, legtöbbször nyitott kocsit tettünk, hogy legalább a mozdony meneküljön meg.
Most jön a röhej, vagyis az ész a partizánok részéről. Ja, ha ti a mozdony elé kocsikat raktok, akkor mi hosszabb gyújtózsinórt használunk.
Így lett. Küldök a személyvonat előtt egy tehervonatot Újvidék felé, persze három nyitott kocsi elöl. Gondoltam, a teher majd félreáll a következő állomáson, addig is bombabiztos lesz a pálya, küldhetem a személyvonatot.  Mikor már ideje volt és nem szóltak, kérdezem a vonalat, merre van a teher, mert már rövidesen indulni kellene a személyvonatnak.
Azt mondja, a másik oldalon a kollega, ezt jól mondod, indulni kellene, mert, ahogy kinézek három üres nyitott kocsi ballag itt előttem, de a vonat nincs sehol. Az történt, hogy partizánok hosszabb zsinórt használtak, tehát nem az első teherkocsi alatt, hanem a  mozdony alatt robbant. A detonáció ereje szétkapcsolta a mozdonyról a három üres nyitott vagont, amik aztán szépen beballagtak a következő állomásra a robbanás erejétől hajtva.

ÁRULÓ BABFŐZELÉK
Egyszer meg azt történt, hogy éjszaka elment az utolsó vonat, a hosszú oldal pályaőre is beért. Ki itt bóbiskolt, ki ott.
Hajnalban nézem az órát, már fél négy, kellene jönni a vonatnak, amelyiknek Gomboson csatlakozása lett volna a fővonalihoz. Leugrom az asztalról (a forgalmi asztala arra is jó, hogy bóbiskoljon rajt az ember egy kicsit) ugrok a telefonhoz, alig tudom tekerni, leföldelt.  Induktoros telefon volt. Tekeréssel kellett áramot varázsolni bele. A biztonság kedvéért  kiküldöm a rövid oldali pályaőrt hallgatózzon, közeledik-e a vonat.
Jön vissza a vonalbejáró őrrel, hogy ne várjak vonatot, mert kb. egy kilométer hosszan a nyílt vonalon elfűrészelték a telefonpóznákat, és a vezetékes felével a vágányra fektették. Aha, gondoltam azért földelt le a telefon. Éjszaka ide vagy oda, felébresztettem a postát.
Álmos volt, alig tudta kinyögni, mit akarok ilyen éjjel?
Csak annyit mondtam: kérem a csendőrséget!
Na erre aztán felébredt.
- Igen, kapcsolom!
Szóltam Gombosnak is, hogy nyugodtan indítsák el a gyorsot, mert nem lesz csatlakozás. Szóltam a távírda felvigyázó Mihálynak, kérje el a hidászoktól a sínautókat és jöjjön, mert lesz munkája bőven. Szóltam a málházónak is, hogy szóljon a főnök úrnak, de vigyázzon, ne álljon szorosan az ajtó elé, mert kaphat esetleg egyet, amilyen mérges lesz az ébresztés miatt.
A legérdekesebb az volt, amikor a csendőrök kimentek, megnézni mi is történt, ki fűrészelte el az oszlopokat. Talán száz méterre volt egy tanya. Bemennek, kérdezik
- Mit hallottak?
- Mi? Semmit !
Azon a síkságon, ahol száz méterre elhallatszik egy hangosabb fing is (ezt a csendőr mondta, nem én)
- Nem hallottak semmit?
- Mi semmit. – ártatlan képpel tagadtak kitartóan.
Hitetlenkedve, de mennek el a csendőrök. Elmennek egy farakás mellett. Azt mondja az egyik csendőr, hogy neki pisálni kell. El is vonult hátrább, a farakás mellé. Ahogy végzi a dolgát, babfőzelék szagot érez.
Hívja a társát.
 - Mi van, nem tudod egyedül?
Szaglásznak. Ahogy jönnek, mennek, egyikük felrúg egy ládát.
Hát ott volt a lejárata a bunkernek, ahol a babfőzelék rotyogott, fődögélt.
Mellette meg egy csapat póznafűrészelő partizán.
Ki tudja, hogy volt ezután, ki ette meg a jó kis babfőzeléket, mert ezt a részt már nem mesélték el a csendőrök.
Talán jobb is, hogy nem tudtuk a folytatást.

ZUHANÓ REPÜLÉS
Amikor Zomborban szolgáltam már zűrzavaros volt a helyzet. A románok átálltak a szovjetekhez, a liberátorok meg nem mindig bombáztak, volt olyan, hogy csak muníciót hoztak a szerb partizánoknak…Egyszer halljuk a liberátor hangját. Az állomástól vagy hatszáz méterre húzott el a szabadkai oldalon.  Igen ám, de halljuk, hogy egy másik gép is megjelent, nem sokat gatyázott, hanem odaeresztett egy sorozatot a liberátorra. Ezt a nyomjelzőkből láttuk. A vadászgép nagy morgással elhúzott mellőle, nehogy felrobbanjon a liberátor, és megsérüljön a vadászgép is. Először egy kis láng jelent meg, majd nagyobb, már az egész gépet lehetett látni. Meg azt a kilenc fehér ejtőernyőt is, ami elhagyta a liberátort. Nem mértem hány métert repült még, de hamar lezuhant. Szolgálat átadás után kerekeztem ki, valójában nem messze esett le és fúródott orrával a földbe, azaz a búzatábla közepébe. Nem mertünk közelebb menni, úgy húsz méterről nézelődtünk. Még egy ejtőernyőt találtunk a búzaföldön, tehát nem kilencen, hanem tízen voltak a gépen. Közelebb merészkedtünk. Már a csendőrök meg én. Civilt ugyanis nem engedtek a géphez közel. Azt már lehetett látni, hogy a tízedik sajnos összeégett. Pont ki akart ugrani, mert az ajtóhoz közel feküdt holtan. Szerencsére még nem volt érett a búza, így csak a közeli pár négyzetméter égett le. A kilenc pilótát elfogták és a kihallgatáskor beszélték el, hogy ez a szállítmány csak pisztolyból és töltényből állt. Ami egy kicsit furcsa volt az, hogy a pilóták nem voltak felöltözve, sokon még nadrág sem volt, csak hamar felvették a bundás pilóta kabátot meg a ejtőernyőt. Az volt a helyzet, hogy aludtak. A liberátort robotpilóta vezette. A tízedik azért nem tudott leugrani, mert a robot őt ébresztette azzal, hogy vegye át az irányítást.  Már csak pár kilométerre volt a kijelölt céltól a gép, tehát a pilóta átvette a vezetést a robottól, amikor az első sorozatot kapták, a pilóta megnyomta a vészcsengőt, a társai meg, ami ruhát hirtelen fel tudtak venni, már ugrottak is. A lövedékek a vezérlő berendezést is eltalálták, így aztán leesett a gép, a szegény ott rekedt pilótával együtt. A kihallgatáson tudták meg azt is, hogy a partizánok összeköttetésben voltak az amerikai meg angol hadsereggel, mindig azt a hadianyagot dobták le, amit a partizánok kértek.
Rendesen úgy megy, hogy amikor a kijelölt területhez érnek a pilóta felébreszti a faroklövészt, aki hátul mindent lát a gépből, és amikor a fényjeleket meglátja, akkor adja ki a bombai rányitó a feladatot, hogy most ne a bomba, hanem a muníció essen ki. 

MÁSIK HARCSA ESETE
Gombos nagyállomáshoz tartozott Gombos Dunapart állomás is. Ott is karban kellett tartani a vágányokat ugyanis ezen az állomáson rakodtak a hídosztály dolgozói.
Háborús helyzet volt, a nagy vasúti hidat, ami a Dunán ívelt át felrobbantották. A magyar és szerb hatóságok megegyeztek, hogy a híd roncsait a magyar hídosztály szedje ki.
Dolgoztak is szorgalmasan. Ezt én is igazolhatom, mert a napi jelentést nekünk kellett leadnunk Budapestnek.
Pl.” jelentem, az elmúlt napon egy roncsot 30 cm re felemeltünk az iszapból, de éjszaka 10 cm -t visszacsúszott.”
Azért sikerült kisebb nagyobb híd alkatrészeket felemelni, amit aztán a szerelőbrigád visszaállított megfelelő méretre.
Amikor kész volt egy kisebb híd, hova mekkora kellett, kocsiba rakták, Jelentették hogy van egy vagonrakomány, kimentünk érte, ők feladták oda, ahova a kis hidat a központ irányította.
Tehát a Gombos Dunapart állomás üzemelt ugyan, csak mi, Gombos állomás szolgáltuk ki, mint iparvágányt. A megmaradt épületben csak egy pályaőr lakott.
Na most jön a harcsa.
Tudvalevő dolog, ha a Duna kiönt, utána mindig marad kisebb nagyobb tavacska, persze a bennrekedt halakkal együtt.
Itt is a baromfiudvar mellett volt egy jókora tó, ahova a baromfiak kijártak. A kacsák, libák fürödtek, a tyúkok, csirkék a tóparton szedegettek.
A pályamunkások a Duna, meg a tó között a pályán dolgoztak. Több napi munka volt. Naponta eltűnt  egy kettő a kacsák közül.
A pályaőr felesége a munkásokra fogta, hogy lopták a kacsákat.
A pályamester nem hitte, de azért szólt a munkásoknak, hogy fogynak a kacsák.
Kikérték maguknak, de volt köztük egy, öreg halász, aki kijelentette, hogy nem a szárazföldön, hanem a vízben kell keresni a tolvajt.
Megbeszélte az asszonnyal, hogy ne engedje ki a kacsákat pár napig.  Az öreg halász meg hozott egy nagyon erős zsinórt és horgokat, olyan erőset, hogy azt mondja, ez egy lovat is ki tud húzni a tóból, ha beleesik.
Harmadnap aztán egy csenevész kis kacsát (egy ilyen vízhordót) kiengedtek, rákötötték a horgokat, úgy engedték be a tóba. Szegény kis kacsa három nap után vígan lubickolt. Talán két percig, mert egy nagy csobbanás és volt kacsa, nincs kacsa.
Az volt a nehéz, a tolvajt kihúzni a vízből. 74 kilós harcsa volt. Négy erős férfi kellett, hogy kihúzza.
Szerencsére volt a közelben egy kocsma, ott a harcsát jégre tették. Aztán persze megették. A kiskacsával együtt.
Az öreg mesélte, hogy ő azt is látta már számtalanszor, ahogy a harcsák kiugrálnak a vízből, s elkapják a fecskéket.
A kocsma a Dunaparton volt, és itt kötött ki egy tengerjáró. A matrózok kiszálltak, élvezték a szilárd talajt, iszogattak a kocsmában.
Megkértem az egyiket had nézzek körül a hajón.
Nézem, ahogy a hajón maradt egyik matróz fogja a vödröt, leengedi, felhúzza, iszik belőle.
Akkor még olyan tiszta volt a Duna hogy ihatott belőle.

CSERE  A TÚLOLDALON
Lejött a főnököm éjszakai ellenőrzésre
- Gyerek voltál már ellenőrizni?
- Nem voltam
Akkor is azt mondtam volna, hogy nem voltam, ha voltam volna,  - éjszaka egyébként köteles a forgalmista mindkét oldalon beírni
- Na akkor gyere velem, legalább nem unatkozom
De ez csak kifogás volt, mert az akkori partizános időkben nem szeretett egyedül mászkálni a sötétben. Amikor a Zombor felüli hosszú oldalon sétáltunk, mivel nagyon szép holdas éjszaka volt, lehetett látni, hogy egy nagy fehér ejtőernyőt dobnak le, nagyobbat, mint amekkorát az ejtőernyősök használnak.
Azért volt nagyobb, mert lőfegyver, lőszer, gránátok, robbantó anyagok voltak a csomagban, mivel most már a partizánok kaptak fegyvert. Egyik éjjel, naná hogy én voltam szolgálatban, nagy lövöldözésre, kézigránát ropogásra lettünk figyelmesek. dirr durr, csitt csatt.
Mire nagy sokára csend lett jött ám az én horgászbarátom, a Mihály, aki az egyik  hidász barakkban lakott. Annyira megijedt, alig tudta kinyögni, hogy a másik oldalon a katonaságot támadták meg.
Megnyugodtunk, pedig már gyakoroltam abbéli tudásomat amit Szondon tanultam a Darinkától, meg a többi szerb lánytól. De nem tudtam kipróbálni a mondat megrendítő hatását, mert minden simán ment, a partizánok leváltották a  katonákat, a hidászok kimosták a gatyájukat a mi Miskánkkal együtt. Ment tovább az élet a partizánok ugyanúgy távcsöveztek, mikor mi halásztunk, mint azelőtt a katonák.

BABONA ÉS FELJELENTÉS

Én nem voltam babonás
13.-án születtem
13.-án érettségiztem
 és 13. -án ültem egy messerschmitt vadászgépben
Na, ez úgy volt, hogy a gépet kilőtték, lezuhant, felrakták egy tehervagonra, hogy javításra visszavigyék Németországba. Én, nagy pilóta álmok álmodója, csak kipróbáltam milyen az, beülni egy repülőgépbe! Megállapítottam, ha anyukám nem dugja el a felvételi papíromat, lehettem volna pilóta, mert minden műszert elértem.
Mikor már Tabon voltam, állomásfőnök, gyakran utaztunk egy társasággal. Amikor az egyik kollega sietett felszállni, hogy menetiránnyal szembe tudjon ülést kapni, mert fordítva felkeveredik a gyomra, akkor mondtam el, hogy nekem nem lehetnek ilyen problémáim, hiszen Messeschmitt gépben is ültem. Nagyokat nevettünk a haverokkal. Ők már ismerték a történetet, de a csak menetirányba ülő még új fiú volt.
Két nap múlva behívattak a rendőrségre.
A százados, jó haver volt, azt mondja:
- Te Pista téged feljelentettek, mint háborús bűnöst, mert messerschmitt vadászpilóta voltál. Bombáztál a háború alatt. Hogy lehet, mikor úgy tudom, hogy nem voltál a háborúban, sőt katona se voltál.
Mondom neki, hogyan volt az az eset valójában és hogy én mindig viccelek ezzel, hogy az elején úgy állítom be, mintha… 
- Na, gondoltam. Azért vigyázz a vicceiddel! Bár tudod, ha valaki olyan hülye, hogy még azt sem tudja, hogy a messerschmitt vadászgép és nem bombázó.
A kapitány haver ide, haver oda, nem mondta meg a nevét, de én mindjárt gondoltam, hogy ki volt. Legközelebb vártam, hogy ugyanaz a társaság megint együtt utazzon a vonaton.
Akkor hangosan elmeséltem, hogy valaki, annyira hülye, feljelentett, és még azt sem tudja, hogy,
Persze rosszabbul is végződhetett volna, de nem végződött. Szerencsém volt. Ahogy megúsztam a behívót is.
Szerencsém volt azzal is, hogy egyszer Gomboson megjelent a forgalmista haver feleségének a húga. Amikor leszállt a vonatról felnéztem és azt gondoltam, de csinos kis csitri…
Aztán Ő lett a feleségem
Immár 65 éve
Hát itt az első rész vége

1945. augusztus