KEZDETEK - A STÁB - I. CSAPAT - 2. CSAPAT - BLOG

 


az első adás

1989-ben Kremsier Edit- nek volt egy elfogadott mûsorterve, arra készült, hogy elindít egy sorozatot gyerekeknek, mindenféle hétköznapi témáról szólót, amolyan gyerek "ABLAKOT", felnőttekkel, okos tanácsokkal. Takács Vera szerkesztõ-rendezõként betársult a mûsorba azzal az ötlettel, hogy mutassuk meg a gyerekek hogyan oldhatják meg a problémáikat maguk, egyúttal "hozta magával" azokat a gyerekeket, akik A világ legrosszabb gyereke c. filmjében, és annak folytatásaiban szerepeltek, s már bizonyították milyen jól mutatnak a képernyőn. Velük indult el a sorozat. S elindult a levelek áradata is. Ekkor derült ki, mennyire hiányzott már, a tv képernyõjérõl, egy olyan mûsor, ahol a nézõkkel azonos korú gyerekek tûnnek fel, a nézõkével azonos problémákkal, örömökkel.
ÉLőben kezdtük, az 1. stúdióban, az első adásban minden előfordult, ami egy élő adásban lehet.
werk képek ITT

Gaskó Balázs

Balázs Tomával az első adásban

A legöregebb, a középiskolás Gaskó Balázs volt, aki az Õrsbéli krónikákban már fõszerepet játszott, s ekkor éppen a Madách Gimnázium drámatagozatán próbálta elsajátítani a színészmesterség fogásait. Jó mûsorvezetõje lett a sok csivitelõ gyereknek, fõleg, mert mindig feltalálta magát az élõ adások csapdái között, akkor is, mikor nem pattogott a kukorica, nem szólalt meg a szereplõ, valaki éppen elsirta magát, vagy Mirelit a kutya egyszerüen elveszett .


Mirelit és Balázs

Balázsnak sok baja volt Mirelittel. Õ hozta a forgatásra a kutyát, aki nagyon szeretett forgatni, de lépcsõn járni nem volt hajlandó. És a forgatási helyszínre lépcsõn kellett jönni. Aluljárón át. Balázs úgy tanította meg, hogy a Kálvin téren néhányszor négykézláb lemászott a lépcsõn, többek megrökönyödésére, míg a kutya, látván, hogy ezt igy kell, hajlandó volt utánozni.

Az első folyt.köv. 1. része.
Még csak pár perc, de már tetszett a nézőknek.

Árus bácsi: Székhelyi József

Gyerekek:
Acél Réka,
Dombóváry Kristóf,
Garai Annamária,
Kovács Róbert,
Bányay Borbála

Operatőr: Sasvári Lajos

író - rendező: Takács Vera

 1989 õszén már elindult a "folyt. köv." Tulajdonképpen titokban. Kiszámítottuk, hogy a mûsor pénzébõl, ha jól beosztjuk, jutna arra, hogy kis történeteket forgassunk, ahol a mûsorvezetõ gyerekekkel történik valami érdekes. Székhelyi József volt az elsõ felnõtt, majd Hernádi Judit csatlakozott a stábhoz. Ettõl kezdve az igazi rang az lett a kölykök között, ha valaki bekerülhetett a folyt. köv. -be. A miniszappannal láthatóan növekedett a mûsor nézettsége is.

vissza- Kölyökidő kezdőoldal

vissza: takacsvera honlapja