TAKÁCS VERA
HONLAPJA
 

A jégpályák lovagja

NAPLÓ1 - NAPLÓ 2. - NAPLÓ 3.


 
 
 

Napló. A sorozat készülése közben íródott. Nem megjelenésre. De talán érdekes lehet betekinteni az alkotó munka hátterébe, belsejébe, a forgatókönyvek alakulásába, a körül zajló nagy televíziós átalakulás begyűrűződésébe.
Személyes és tekintet nélküli - azaz névvel, igazán
Nagyon ritkán van benne mai megjegyzés,más betűtípussal

1996. NOVEMBER 30.
Elkészült az új folyt.köv. új folytatása. A lány Gabi lesz. Most már csak fiút kell találnom neki. Crespo Rodrigora gondolok, a tavasszal láttam a SZTÁRCSINÁLÓK-ban, ahova Mészáros Tamás hívott meg, hogy békítsen amiatt, hogy a múltkori folyt.köv.-ben nem vállalta el a szerepet. Hát jó. És ott láttam Rodrigot. Szinte nem is emlékszem másra. Valahogy jelenléte volt. Leadtam a gyártásnak a nevét, hogy egyeztessék. Mondja Szántó, hogy azért adjak más nevet is. Jó, majd, ha nem ér rá, akkor. De sokat játszik a Madáchban, nem fog ráérni. Egyenlőre nem tudjuk ráér-e, majd ha nem ér rá gondolkodom másik néven.... stb. majd ha nem ér rá!, miért vagyok ilyen biztos a dolgomban? Egyszer láttam, színpadon, akkor is elromlott a mikrofonja.. na mindegy. Valamitől úgy érzem.

1996. DECEMBER 12.
Azt üzeni a Rodrigo nevű, hogy gondolkodik. Min gondolkodik? Persze, színész. Ha ad magára, gondolkodik és csak azután vállal. Most a Szántó kedvéért találhatok ki újabb neveket. De csak öregek jutnak szembe, akik fiatalon milyen jók lettek volna
...

1996.DECEMBER 13.
Na, kigondolkodta magát. Hajlandó találkozni velem. Meg vagyok hatva. Közben meg tök izgatott vagyok. Mint a kisdiák. Rémes, hogy erről nem lehet leszokni. Készülök. Kigondolom, hogy mit mondjak. A lányoknak már beígértem, hogy nagyon jó pasi. Nem is láttam közelről. Attól hogy spanyol neve van... amilyen magabiztos voltam még két napja, mikor a gyártással kellett vitatkozni, most úgy izgulok, hogy igazam legyen. Megérzés! na persze!

1996. DECEMBER 16.
Megvolt az első randevú. Rém helyes, olyan amilyennek gondoltam, csak kicsit kövérebb, de más baja nincs. Elkezdtem a beszédemet, amire készültem, de aztán kiderült, hogy nem érdekes. Nem kell meggyőzni, az csak duma volt, amit a Szántó mondott. Szerencsére a Szántónak sincs baja vele. Biztos nem erőszakoskodott a pénzzel. Így az elején nem is érdemes, mert akkor a gyártás intrikál, dehát ez a dolga.
Azt hiszem jó lesz. de jó!

1996. DECEMBER 20.
Gabi apja telefonált, hogy elutaznak Amerikába, pont a forgatás idején, és bocs, és nem tudták, vagyis tudták, csak a Gabi nem tudta, mert ez volt a karácsonyi meglepetése. Úgyhogy nem hibás, persze! senki se hibás, csak én. Minek a Gabinak adom a főszerepet.. de kinek? nem tudom senki másnak adni, még ha a Viki ezerszer azt hiszi, hogy neki kellene, de nem. A sztorit annak idején a Nórára találtam ki, de azóta a Nóra megnőtt és elvesztette a himporát (vagy a 15 éves báját) úgyhogy csak Gabi elég szép és elég jó hozzá. Különben is még a nyáron elhatároztam, hogy kap egy jó pasit, valami történetben. Mert ezek a korabeli fiúk nem tudják értékelni a finomságát, nekik csak egy lány, egy haver. .. na mindegy, ez most...
mi legyen? lemondani nem lehet, a tévében nem olyan jó a helyzet, hogy le lehessen mondani egy forgatást. És különben is már csinálni akarjuk. Ha meg nem forgatjuk le az első részt, mit rakok a műsorba? január a legnézettebb idő, nem lehet nem elkezdeni. mi marad? megint mi marad? hogy nekem kell kitalálnom valamit hogy megmaradjon és a kecske is... vagyishogy új történetet kell irni, új első részt, amiben a Gabi, nincs benne, annak ellenére, hogy róla szól az egész, tehát mindig beszélnek róla, de nincs ott, csak egy tépett fénykép a földön! ez lesz a címe, remek!

1996.DECEMBER 23.
Elkészült az új első rész. Gabinak lett egy öccse. Tomtom. Van rá egy kisfiúm, sőt kettő, lehet hogy lesz egy barátja is

1997. JANUÁR 2.
Próbáltunk. Túl sokan voltunk. Nem lesz könnyű a jégpályán. Egy nap alatt kell az egészet megcsinálni. Mindig a pénz, a pénz. Félek. Yannick elkésett, ahogy szokott. Izgulok, hogy jól sikerüljön az első alkalom. Egyenlőre a sztori mindenkinek tetszik.
Szatmári nincs. Operatőr nélkül nehéz lenne. Szerencsére Halász Gábor elvállalta, annyira rendes, és annyira szívesen dolgozik velünk. Szeretem.

1997.JANUÁR 3.
Az első forgatási nap. Jégpálya, Pólus center. Minden van, ahogy ígérték, de nem ideális a helyszín. A hang nem tudom milyen lesz, mert nagy a zaj. A stáb elvan. Ücsörög, eszeget. Müller Józsinak szerepe van, így nem ér rá hisztizni. Gaskó jó, mint mindig. Juli, Viki jók. Anett szép. Julikának nincs igazán megírva a szerepe. Sajnos. Majd kitalálom. Meg a jég is hideg.
Rodrigó teljesen rendben van. Érti, szereti, jól csinálja. Kár, hogy Gabi nincs, bár a történet, azt hiszem így is megállja a helyét. Csak Yannick nem hozta a figuráját, nem tudta a szöveget, semmit. Mit csináljak vele, Miért tűröm évek óta. Mert annyira imádnivaló szélhámos. 8 éve szenvedek vele. A Csiribiri c. verset 36 -szor próbáltuk felvenni vele. Kár, hogy kihagyom, mert kitaláltam neki Gigivel egy jó kis veszekedős-baráti-szerelmes szálat. Majd, ha a Rodrigó szakít vele. A Gabi miatt. A Gigivel. A történet szerint
.

1997.JANUÁR 4.
Úgy látszik működik. A lányok "átvették" Rodrigót. Még Nóri is. Csak a Gabi nem látta még. A biztonság kedvéért mindenesetre elindítottam egy szálat Rodrigó és Juli között (aki eredendően Gaskó (Charlie) barátnője.) Azért nem félek, hogy Gabinak nem felelne meg. Csak jó lenne, ha kedvelnék egymást A film kedvéért. Hogy hiteles legyen. Nem színészek. Sokkal inkább számít a szimpátia. Mármint a lányok nem színészek

1997.JANUÁR 5
Vágtunk. Hát nem könnyű. A vége jelenet egyenesen vacak. De ezt már a forgatáson is tudtuk. Túl sok volt a szereplő. És nem tudok egy rendes balesetet produkálni, mert féltem őket. Pedig elvileg nem szabad.
Gothár telefonált. Erről jutott eszembe, mert ő nem féltené őket. A Jancsi és Juliska miatt telefonált, hogy mégsem biztos. Pénz. Csak 160 milliójuk van. na ja, kicsit másik kategória, ennyiért már ... most azt kérdezi, nincs e valami munka. Olyan zavarbaejtő. Kölyökidőt akar rendezni? Biztos jó lenne, dehát... másik kategória
.

1997. JANUÁR 6.
A végén összeállt a történet. Rodrigónak még nincs neve a sztoriban. R-el kell kezdődjön, mert a Word-ben a szöveg beszúrásnál már R-el jeleztem. Rudolf lett. Azért, mert olvastam Rudolf főherecegről. A Habsburgok közül. Valamiért azt gondoltam, neki kellene játszania. Jó főherceg lenne, Könnyed és komoly.

1997. JANUÁR 7.
Kész a műsor Tomtom nagyon helyesnek igérkezik. Rodrigo kihozta a barátnőjét - a kedvesét, az ő szavával - a forgatásra. A háttérben tartotta, de azért mindenki tudta, hogy ott van, A lányok felváltva mentek ellenőrizni. A lány nagyon szép és kedves. A lányok lelohadtak. Rodrigo még nem tudja, hogy az első forgatásra nem szabad kedvest hozni, persze van olyan szabály is, hogy már az első forgatásra ki kell hozni a kedvest...

1997. JANUÁR 13.
Leadtam az anyagot a Magic Mediának, a Gothár filmhez. Remélem lesz belőle valami. Jancsi és Juliska. Az eredeti mese. Sok horrorral. Hatalmas álmok, világsztár férfi lenne a boszorkány, és keresni kell két gyereket akikről elhisszük.. Gothár képes rá.. nagyon érdekes film lenne.
Közben megnéztük Pataki Zsuzsával az új lakást a filmhez. Gabi még nincs itthon.
Németh Miklós telefonált a gyereknap miatt, megint ő szervezi a margitszigetit, hogy kezdjünk el mozgolódni, hogy ne fussunk ki az időből. Fogalmam sincs hogy lesz, addigra biztos új főnökség lesz. Nagyon valószínű, hogy az ÉszabóMárta nem kapja meg újra a szerkesztőséget.

1997. JANUÁR 15.
Felhívtam Renczéséket és nagy megnyugvásomra Gabi vette fel a telefont. Mert hogy ezt a részt már nem akartam volna átírni, főleg nem így forgatás előtti nap.
Viki hisztizett, hogy kevés a szerepe. Mindig kevés, mindenkinek kevés, akinek meg nem, annak meg más kéne, de ez így van. Mikor ő volt a főszereplő - Tükröm, tükröm - akkor meg nem tetszett neki, hogy csúnya lányt kell játszania. Most szép lányt kell, most meg kevés. Juli meg arra kíváncsi, lesz e valakivel valami... nem tudom, mert sokminden függ attól is, hogy Gabi és Rodrigo hogy fogadják egymást, mert ha jól, akkor az eredeti elképzelés marad, ha nem, ami remélem fel sem merül, akkor meg ki tudja

1997.JANUÁR 16.
Gabnaiéknál forgatunk. Minden jó, csak a papagáj nem, akit pedig beirtam a forgatókönyvbe, mert ha jó kedve van, azt mondja, hogy "drámapedagógia", ami egy drámapedagógia professzor papagájától rendes dolog, de sajnos nem volt jó kedve, és nem mondott semmit, csak duzzogott.
Azért nem jó ismerős lakásban forgatni ( bár az ismerősnek meg jó, mert pénzt kap érte) mert az ember mindig idegeskedik, hogy nehogy tönkretegyünk valamit. Egy stábnyi ember, akármilyen rendesek, mindig tönkretesz valamit.
Már Szatmári forgat. Nem szereti a lakást. Szerencsére a színészek elvannak magukkal
.

1997.JANUÁR 17.
Az angolverseny jeleneteket forgatjuk, Blazsovszkyék szállodájában. Megint két napnyi munka van összezsúfolva egyre. Nórikára rettenetes ruhát ad rá Józsi, azt mondja a Sugár Ági ruhája volt, és ne kritizáljam. Érdekes, mert ettől a rémes zöld ruhától lett meg Nórika figurája. Nóra remek színész, vagy sugárági szelleme hatott, de olyan finoman hozta az elkényeztetett kis sztárriportert. Jó lett. Robi rémes, nem szinészileg, mert megvan neki az elszállt kábeltévé operatőr, csak ahogy kinéz, rettenetes borostával...
Arnold és Gigi közt kialakul egy jópofa csipkelődő, évődő munkatársi haveri kapcsolat, ez jó, ezt megtartom. Yannick ezzel ugrik, de talán ezek ketten jók lesznek. Azok ketten is jók lesznek úgy látom. Mármint Gabi és Rodrigo


1997. JANUÁR 20.

Mindenki ideges a tévében. Most nagyon jó egy jó filmet csinálni, vagy legalábbis is olyant, amit jó csinálni. És montírozni is, mert azon sok múlik. Szóval igy nem idegeskedem agyon magam azon, ami a háttérben zajlik. Vagy az előtérben? Sárközi Erikának írtam levelet, hogy a Tanodát vállalja fel a tévé, igy lenne lehetőség arra, hogy az arra érdemeseket ingyen tanitsuk, és ne csak a jó pénzt fizetni tudók járjanak. Pedig jó dolog, hiszen mindenkinek jól jöhet a gyakorlat, ami a biztos fellépésre és a természetes viselkedésre tanitja, nem természetes helyzetekben. Nem csak szinésznek, közéleti embernek, politikusnak, vagy akárcsak egy felszólalónak, vagy riportalanynak is jól jön. A módszer jó, minden jó. De Erikával a levelezésünk semmitmondó. Peták lerázott. Annyira tehetetlen mindenki. Pedig KÖLYÖKIDŐ TANODA. Felvállalhatná a tv. Marad a magántanoda. Igy nem lehet. Miért van az, hogy hiába reménykedik az ember. Sárközi Erikával együtt kezdtünk, nálam volt először riporter. Mondjuk rendes is. Petákkal meg egy főszerkesztőségen dolgoztunk majd 20 évig. na de még voltunk páran ott. A jobb fejek közé tartozott. Lassan kiírják a pályázatokat a szerkesztőség vezetői helyekre. Biztos nem pályázok. A körülmények nem olyanok. Éppen elgondolom, hogy a Mártával is mit küszködtünk, sosem volt elég semmi. És persze a rokonai és barátai, de kik, bennük bizik. én is csak azokat hivnám, akikben bizom. És engem is szidnának, még azok is, akik szeretnek, ha vannak ilyenek.
Még szerencse, hogy a vágás örömet okoz. Már 20 perc a folyt.köv. a műsorban, ami persze jó. Ezzel az erővel hagyhatták volna, hogy szappant csináljunk. Merthogy már ez is az.

1997 JANUÁR 27.
A tegnapi Népszabadságból úgy tűnik, hogy a tv helyrerázódik. Talán. Az Álom ébredés után könyvet ki kéne adni, nem lesz könnyű. Pénz. Hivatalosan is megalakult a KÖLYÖKIDŐ BT Úgyhogy indulhat a Tanoda. Merthogy másként nem megy. Kiváncsi vagyok hányan fizetnek be, és ki tudunk e jönni a pénzből. A kölyökidősöktől perzse nem kérhetek pénzt. Olyan lenne mintha a gázsijukat megsarcolnám

1997. JANUÁR 30
A Malév mindennap mást ígér a reptéri forgatással kapcsolatban. most már ott tartunk, hogy legalább a tranzitba engedjenek be s akkor ott megtörténnek a dolgok. Kell valami különleges helyszín, ahol nincs ott mindenki. A tranzitba csak beengednek.

 

következő>>>>>


    címlap
    szereposztás


képek
regényváltozat
napló 1.2.3.

 



RENCZÉS GABI
CRESPO RODRIGO
Színház- és Film muvészeti Foiskola 1996.
1994- Madách


SCHNEIDER VIKI

SZEKERES NÓRA

Stukovszky Tamás és Lóránt Balázs


GÉVAI JULCSI


PAUSCH GIGI


GASKÓ BALÁZS